A fák ága, mint pókháló hálózza be a szennyvízszürke eget. Már délután két óra van és még mindig esik az eső. Nincsen sehol sem száraz hely. Mindened nedves, nyirkos. A fák zöld leveleiről is folytonosan csöpög az eső. Magad elé nézel. Aki éppen a kerékpárt tolja, erőteljesen kapaszkodik a kormányba. Jobban ránehezedik. Talán így, hogy jobban megosztja a súlyt, nehezebben csúszik el. Már csak néhány pontot kell érintenetek, és futhattok vissza a célba. Futni! Akkor legalább nem fázik az ember, úgy mint szerencsétlen állomások, akik egész nap az esőn állnak és várják a rohanó csapatokat. Már megint bepaliztak! Minek jöttem el?! No, majd az esti marhapörkölt vigasztal!