roVERseny

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
  Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
  Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
  Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
  Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

A táj illata nem változott. Ugyanúgy állt össze a föld az út menti gazok meg a közeli békanyálas vizek, s talán a kék ég szagából, mint évtizedekkel vagy talán évszázadokkal ezelőtt. Olyanformán dobogott a keréknyomok szabdalta út mellett a keményre taposott földű gyalogösvény is. Néhány fára is ráismert, gyerekkorában szedrészni is járt erre, mintha bizony a tíz kilométerrel távolabbi szederfák jobb gyümölcsöt termettek volna, mint a pusztához közel levők. Ringatta az út, mint a bölcső.

Lázár Ervin: Rozmaring – részlet (1994)

Erdei ösvényen ballagok. Bársonyos-kék
estébe visz-visz nagysörényű lovacska.

Fontoskodó célok, hová tűntek?
A ballagás a fontos, a menetelés,
a foganó vándordal,
az avaron dobogó léptek el-nem-akadása.

Zümmögő csillagok röpdösnek
ágról ágra,
megülik harmatos kalapomat.
Tudom: itthon vagyok a földön,
anyám, dédanyám termékeny csókja suhog a lombverésben.
Orromban szeretőm hajának illata csikland.

Hejhaj,
énekeljünk!

Dsida Jenő: Erdei ösvényen (1931)

Felhő árnyéka vonul
végig a napsütötte domboldalon,
minden más árnyékot közömbösít:
az aratók föltekintenek,
a búza ringásba kezd,
a forrás elámul,
a nyúl fölriad,
az ág moccan,
a sas megáll.
Mindenki s minden viszonyul
valamiképpen a változáshoz.

Aztán folytatódik minden
ott, ahol abbamaradt.

Kányádi Sándor: Pillanatkép

Engem az erdő véd s szeret,
utaimon erdők kisértek:
bükkök, gyertyánok, égerek,
tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörüen
zúg bükkös erdőnk orgonája.

S ha majd mélyebbre költözöm,
érzéstelen rommá omoltan,
egy hang közelről súgja még:
Én is az erdő fája voltam.

Áprily Lajos: Szeret az erdő

„Tünnek a díszek körülünk! hideg
szél emelinti fent a dombos erdők
aranyos ingét: fölszáll és libeg
a lomb a légben – repülnek a felhők,
repülnek a gyors madarak, betör
a szél közénk is, fodrozza borunkat,
leng az emelt bor, csintalan’ kidől,
hűs cseppel hintve bódult homlokunkat.

Férges nap, őszi, gyümölcstelen ág
s alattuk, lengve az ősztől, a bortól,
fölgyürt gallérral öten cimborák,
poharainkkal csengőn olykor-olykor
összeütődve, mint az őszi gally
s mormolva hozzá, mint az őszi lombok!
dal volna az, dünnyögő őszi dal –
szakítják hosszú, eltünődő kortyok.”

Illyés Gyula: Őszi részegség – részlet

„Az út tovább kanyargott, néha meghorpadt, de azért szüntelenül emelkedett. Nick csak ment előre. Egy darabig párhuzamosan haladt a letarolt domb gerincével, s végül elérte a tetőt. Hátradőlt egy fatönknek, és kibújt a hevederekből. Előtte, ameddig csak ellátott a szem, a fenyvesek síkja. Baloldalt dombvonulat zárta le a kiégett tájat. Szemközt fekete fenyők szigetei emelkedtek ki a síkságból. Messze, bal kéz felől, a folyó szalagja látszott. Nick elkísérte a szemével, és elkapta a napfény csillogását a vízen.”

Ernest Hemingway: A nagy kétszívű folyón – Első rész – részlet (Réz Ádám fordítása)

Erdőt járunk, árkot lépünk,
bükkfa-lábunk, venyige-térdünk,
szél se tudja, merre térünk,
jegenye-sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél,
bokrot bolygat, bele ne vesszél.
Néha nyár jön, néha nagy tél,
ha üres a szatyor, eleget ettél.

Weöres Sándor: Erdőt járunk

„Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradság mulatások.”

Balassi Bálint: Egy katonaének (részlet)

„Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
ki önmagát legyőzi: erős.”

Lao-ce: Tao Te King (ford.: Weöres S.)