XX. roVERseny
2021. SZEPTEMBER 3-5.
Kedves roVERsenyzők és érdeklődők!
A roVERseny idén 20. alkalommal került megrendezésre, ezúttal a Vissza a jövőbe trilógia történetének megelevenítésével, helyszínül a nagy múltú Csolnok és Annavölgy közötti dimbes-dombos terület szolgált.
A jubileumi versenyt az először tavalyi versenyre összeállt Parmezán csapat nyerte meg:
Pályi Lőrinc (2.)
Pályi Viola (148.)
Petrik Csaba (192.)
Reppert Hanga Izabella (192.)
Magával ragadó beszámolójuk következik:
Egy napos szeptemberi reggelen furcsa anomáliát érzékeltek a brit tudósok műszerei. Kellően alapos vizsgálatokkal kimutatták, hogy az anomália valahol Magyarországon, Csolnokon keletkezett, egészen pontosan 9 órakor, a Kossuth rádió 5. sípszavánál. Szemtanúk bizonyítják, hogy egy rakás fiatal néhány kétkerekű DeLoreannal eltűnt a tér-idő-kontinuumból, de aztán kvantummechanikai számításokkal igazolható módon véletlenszerű helyeken tűntek fel a környező erdőkben.
Akárcsak a brit tudósoknak, a sok Marty McFly-nak sem volt könnyű dolga kitalálni, hogy pontosan hol kell majd random módon feltűnni az erdőben, pedig még négyen is voltak, és egy kis idő után a fluxuskondenzátorra ráhajtogatható gravitációs mezőt is működésre lehetett bírni. Ettől fogva aztán a csapatok úgy bejárták a különböző idősíkokat és térgörbéket, hogy egészen változatos módon lehetett részük többek között sportverseny-fogadásokban a XX. század második feléből, tejivóversenyben napjainkból, gyakorolhatták a trubadúrok nyelvezetét, járhattak az egekben (különböző felhőtípusokat tanulmányozva), lebegtethettek kerékpárt (szigorúan csakis vákuum-fluktuációt használva), reptethettek UFO-t (értsd: frizbit), és persze gyalogolhattak sokat hegyre föl, völgybe le, ösvényen, szántóföldön, bozótban, hegyoldalban, bányában – a legügyesebbek mindenhol egyszerre. Akiknek mindez nem volt elég (hát hogy is lett volna...), azok még megkereshették a húrelmélet tizedik dimenziójának azon egyszerre forrás- és örvénymentes vektormezőit, ahol különféle csodálatos túlvilági üzenetek jelölték a tudományos fejlődés fantasztikusságát (pl. „Hozám jösz feleségül?“). Szerencsésebb DNS-spirállal rendelkező egyedek még egy feketelyukból előbukkanó túlvilági lénnyel is összefuthattak, aki néhány virtuális molekula kíséretében motivációt és cukiságfaktort adott a dimenziókon átívelő összecsapásnak. (Marvel-rajongók állítják, hogy a lény elvileg egy Flerken volt.)
Végül a sok idő-kicsapongástól megfáradtan visszahullottak a fókusz lángoló közepébe, ahol már várt a finom vacsora (kihagyhatatlan chilis bab), és egy jó hangulatú beszélgetés, hogy ki melyik időkapunál rontotta el a pályaorientációját.
Szegény brit tudósoknak nem sikerült mindent felderíteniük az észbontó anomáliával kapcsolatban, ezért fel szeretnénk hívni a figyelmüket, hogy jövőre ilyenkor is valami hasonlóan fenomenális, Nobel-díjat érő rendkívüli eseményre számíthatnak.
A XX. roVERseny képeit ebben az albumban találjátok, illetve ide tölthetitek fel az általatok készítetteket is.
A kupáért indultak:
Pályi Lőrinc
Pályi Viola
Petrik Csaba
Reppert Hanga Izabella
Bénik Borbála
Kolostori Dániel
Lázi Kata
Palánki Mária
Dancs Orsolya
Kocsis Alex
Paulik Áron
Veréb Dániel
Baczó Boglárka
Beniczky Tamás
Mikóczi Bálint
Schel Ábel
Kolok Baksa
Kende Zoltán
Szesztay Ákos
Tomori Panna
Husztik Anna
Husztik Juli
Kecskés Huba
Szűcs Pál
Cseh Ábel
Rákóczi Eszter
Sámi Réka
A verseny térképe:


Köszönjük a részvételt mindenkinek: a versenyzőknek, állomásvezetőknek és GH-soknak.
Ádám és Balázs
⚡🚗💨
