Gratulálunk a győztes csapatnak! Lássuk is a beszámolójukat:

A Botte di Natale csapatának háromnegyed része egy hosszú utazás után épen és egészségesen megérkezett a Balaton egyik legmesésebb vidékére: Tihanyba. Érkezésünkkor már sötét volt, így a szállásunkból nem sokat láttunk, viszont a kellemes időjárásnak és eltökéltségünknek köszönhetően lementünk a Balatonra fürödni egyet, hogy másnap frissen és üdén vághassunk bele a versenyek versenyébe.

A verseny reggelén gyönyörű szép látvány fogadott bennünket, hiszen a Balaton és a napsugarak átszűrődésén túl megláttuk a negyedik csapattagunkat is. Ez volt az a pillanat, amikor tudtuk: itt nagy dolgok vannak készülőben. Gyors készülődés és reggeli után 8:30-kor heves sürgésben elkezdtük megfejteni a térképet. Olló, színes filcek, vonalzók és mélyről jövő gondolatok segítségével sikeresen megfejtve a 17. roVERseny térképét, készen álltunk arra, hogy elinduljunk a nullpont felé. A 9:00-ás tömegrajt után rögtön célba vettük a Tihanyi apátságot, hogy kihúzhassuk első állomásunkat. A sok futástól kicsit kifáradtunk bár az elején, de amikor láttuk, hogy mi értünk oda legelőször, egyből felpörögtünk, és sürgettük a húzást. Ágoston szerencsekezének köszönhetően a legtávolabbi állomást húztuk ki. Tökéletes – mondtuk –, hiszen így lehetőségünk lesz körbemenni az állomásokon, illetve korán megszerezni a pecsétet is. Biciklire pattantunk, bekötöttük a cipőnket, és elkezdtünk vágtatni. Sikeresen fölértünk a kilátóba, pecséttel a csapatlapon, ahol egy gyors szusszanás után teljesítettük is az első próbát. Utunkat gondosan megtervezve indultunk tovább. Nem akartunk kihagyni se állomást, se bónuszt, se semmit. Megbeszéltük, hogy elnyerjük és hazavisszük idén a megújult roVERseny kupát. Repültünk, szeltük az állomásokat, jöhetett bármilyen kihívás, álltunk elébe: idézetek, reklámfilm-készítés, családfa-összerakás, szagláspróba, zenefelismerés, csúzlizás, erőpróba. Vízhiánnyal és fáradtsággal küzdve hajtottunk, amikor láttuk: az óra ketyeg, sietnünk kell! Már majdnem odaértünk az utolsóelőtti állomáshoz, amikor egy másik csapat beelőzött bennünket. Bosszúsak voltunk, hiszen abban a csapatban voltak a legnagyobb riválisaink: őrstárs, őrsvezető. Annyira sokáig időztek ott, hogy lassan kezdtük feladni a reményt. Frici nevetését meghallva azonban újult erővel vágtunk neki a végső próbák egyikének. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi fog ránk várni azon az állomáson.

Frici állomásán ugyanis a feladat nem volt más, mint 16 virsli és 6 sör elfogyasztása bizonyos bontásban, minél rövidebb idő alatt. Éhesek és szomjasok voltunk, gondoltuk, simán menni fog. Azzal viszont nem voltunk tisztában, hogy az elfogyasztásokra váró sörök a legolcsóbb alkoholmentes sörszerű készítmények voltak. Kristóf és Petra arra a szörnyű feladatra kényszerültek, hogy időre igyák a meg borzasztóan ihatatlan Adelskronen alkoholmentes sörét. „Húzóra!“, kiáltottuk a virslikkel végezvén. Frici látván, hogy problémás kortyolni és bent tartani a gyomorban a sört, azt javasolta, 300 méteren kívül adjuk vissza a természetnek, amit kaptunk tőle. Nem jött össze a 300 méter. Teljesítve a legnehezebb küldetést, úgy éreztük, nem tart vissza minket semmi. Nagyon nagy hajrában a végén, az utolsó állomást is megtaláltuk, sőt még az utolsó bónuszért is elmentünk, de sajnos arra már nem maradt energia, hogy kicsit jobban kutakodjunk. A nullpontról elindulva cikáztunk, hiszen a végjáték következett! Bicikliről le, biciklire fel, váltók, futóverseny, és egy gyönyörű összjátékkal beértünk a célba 17:49:40-kor. Ez azt jelentette, hogy több mint 10 perccel a vége előtt értünk be, így kapunk majd bónusz 3 pontot. A nagy kifulladás után körbenéztünk, és láttuk, hogy egy csapat már bent van. Mint kiderült, ők több mint egy órája várták már a beérkezőket. „Nem baj, a második vagy harmadik hely is szép!“ Gondoltuk magunkban, és örömittasan indultunk el elfogyasztani egy győzelmi shert.

Amikor visszaértünk a szállásra, egy jó nagy adag chilis bab fogadott minket. De ki képes az ételre figyelni, amikor eredményhirdetés vár ránk? Sebi és Dudus jó főszervezőkhöz méltóan húzták, csak húzták a helyezettek kihirdetését. Araszokkal, de azért haladtunk a dobogó felé. És végül eljött az idő. Kiderült, hogy az első és a második hely között egyetlen pont különbség volt. Az izgalmak fokozódtak, a Botte di Natale csapata pedig egymás vállát fogva izgult az eredményért. És igen! Megvan! Megvan az első hely! Egyetlen ponttal több lett, mint a második csapatnak. Ha 20 másodperccel később érünk a célba, akkor most nem lenne a birtokunkban a roVERseny kupa!

Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk mindannyian a csapatban. Szeretnénk ez úton is megköszönni Tirczka Sebestyénnek, Kovács Adorjánnak, minden állomásvezetőnek és csapatnak ezt a kiváló hétvégét. Most értettük meg igazán, hogy ennek a versenynek célja országunk mesés helyeinek feltárása is. Hatalmas élmény volt megismerni ezt a gyönyörű félszigetet!

Kora ősszel kicsi autó szelte át a dombokat,
Lassan ment, de biztosan a cél felé haladt.
Hová ment e furcsa népség,
Kiknek fontos a cserKÉSZség?
Egyenesen Tihanyba,
Hol a roVERsenyt vették célba.
Három óra út után,
A félszigetre léptünk,
Kiraktuk függőágyaink,
Hisz ez lett majd a fészkünk.
Aztán mentünk le a partra,
Végre itt van már a víz.
Hideg van? Kit érdekel,
Ha egyszer annyira hív.

Másnap a hegyoldalban
Napsugárra keltünk.
Oly látvány terült elénk,
Hogy káprázott a szemünk.
Pólóosztás, készülődés,
Kezdődik is már a nap.
Reggelizés, térképfejtés,
Vágódik a papírlap
Biciklire pattanással
Hegyre fel és völgybe le
Elértük a nullpontot is,
Ez volt az apátság hegye.
Hogy mit húzott ki e csapat?
Csak nem a legtávolabbikat?
Mehettünk is egyből messze
De nem bántuk meg sohase.
Egész napos futkorászás
Egész Tihany körbejárás
Szebbnél szebb helyek nyomában
Akadtunk rá ezer csudára,
S végül a roVERseny kupára.

A XVII. roVERseny képeit ebben az albumban találjátok.

A verseny térképe:

Szervezők, segítők:

Támogatónk: